Az érettségi
„Nehézségek nélkül és zökkenőmentesen sikerült lebonyolítani az érettségi első szakaszát” – jelentette ki a miniszter hozzátéve:
nem volt igazuk azoknak a pánikszerű félelmet elterjeszteni kívánó politikai akcióknak, miszerint ilyen körülmények között nem bonyolítható le az érettségi.
Gulyás Gergely itt köszönetet mondott a tanároknak, a szülőknek és a diákoknak is a rendkívüli fegyelmezettségükért.
Gazdaságvédelmi akcióterv
A kormány tegnapi ülésén a gazdaságvédelmi akcióterv részleteit is áttekintette – mondta el a miniszter. Ezzel kapcsolatban kifejtette, hogy eddig 3000 vállalat 47 ezer munkahely megtartására vállalt garanciát. Arról is beszélt, hogy az Európai Unió lehetővé tette a vállalkozásoknak beruházási hitelek nyújtását, aminek az ötvenmilliárdos keretét máris túljegyezték. Hangsúlyozta, hogy ezért a kormány a keret megemeléséről döntött. „A kormány állni fogja a szavát és annyi munkahelyet hoz létre, amennyit a vírus tönkretesz” – fogalmazott.
A gazdasági intézkedéseket tovább sorolva elmondta: meg fogják emelni a közfoglalkoztatottak keretszámát – ami most körülbelül kilencvenezer –, az átképzést és felnőttoktatást pedig nemcsak biztosítja az állam, de annak költségeit is állja. További példaként említette, hogy a Honvédelmi Minisztérium megemeli a szerződésesek számát, ami a fiatalok részére jelenthet lehetőséget a munkavállalásra. „Ma a jelenlegi szabályok szerint három hónapra jár az álláskeresési támogatás, és a kormány azt szeretné, hogy ennél hosszabb ideig senkinek ne kelljen munka nélkül lennie” – fogalmazott Gulyás Gergely.
Újabb rendeletekről döntöttek
Ahogy már korábban döntöttünk a veszélyeztetett ágazatokban a bérleti jogviszony felmondásának tiltásáról, úgy most a veszélyhelyzeti jogviszony meghosszabbodik akkor is, ha a bérleti jogviszony magánszeméllyel áll fenn – mondta el hozzátéve, hogy „azt szeretnénk elkerülni, hogy ebben az időszakban bárki lakhatás nélkül maradjon”.
Végezetül a Miniszterelnökséget vezető miniszter is szólt pár szót a ma éjfélkor lejáró, a Székely Nemzeti Tanács által indított európai polgári kezdeményezésről is. Úgy fogalmazott: „minden olyan kezdeményezést támogatunk, amely a nemzetiségek jogainak védelmét vagy forráshoz jutását támogatja”. A miniszter hozzátette: „én majdnem egy évvel ezelőtt az elsők között írtam alá a Székely Nemzeti Tanács kezdeményezését”.
Szeretnék mindenkit arra biztatni, hogy akiknek a határon túl élők ügye fontos, azok írják alá a nemzeti régiók megerősítését szolgáló kezdeményezést